Gulácsi Zoltán röpke tárlatvezetésén így fogalmazott: Legszívesebben minden képre tennék egy kilincset, hogy be lehessen lépni . Betérni a marokkói kis utcák szűk sikátorainak rengetegébe, vagy beszálni a petanque-golyózók lassan folydogáló, délutáni játékába. Az én személyre szabott kilincsemet a Pletyka című alkotásra helyezném.

Kicsiny képecske, talán a legkisebb, de a hangulata magával ragadó. Leülök a feketében csevegő, hatalmas csípőjű mediterrán - tán dél-olasz vagy görög - matrónák mellé, és élvezem a tenger sós illatát, a poharazgatás melletti kedélyes évődést, a déli lusta semmittevést. Hömpölygő lassúság. Kilincselek tovább, nézem az Amstel folyót egy cigarettafüstös amszterdami kávéházból, majd Velencében gondolázok. Huszár Boglárka festémenyei nagy, álombeli utazásra hívnak. Az útra, ahol megpihenünk, és kicsit lassítunk, némán bámuljuk a letűnt idők hangulatát, miközben kint monoton dübörög a masszív újvárosi szürkeség.

Kovács Krisztián  :   Szentendre Tér-Idő  2007

Huszár Boglárkát feleségem révén ismertem meg, és nagy tisztelettel fordulok az ő művészete felé. Több kiállításán is jelen voltam, s azt mondhatom, hogy munkái egy kiegyensúlyozott, boldog személyiségről tesznek tanúbizonyságot. Portréi, tájképei, rengeteg szeretetet, odafigyelést és a festékkel való kommunikációját tükrözik. Igen, az alkotók folyton kommunikálnak az anyaggal, megbeszélik vele, hogy milyen hangulatban vannak, mit várnak el tőle. Kérdéseket tesznek fel, melyre csak ők tudhatják a választ....

.

Szeretem a festéshez való alázatát, a témái közérthetőségét, nem akar fellengzős, több értelmű képeket bemutatni. Szeretem, ahogy a hideg meleg színek játékát kihasználja, hogy mindig tanul, és mindig tud újat mutatni. Csak annyit vállal, amit teljesíteni is tud.  Képei azt sugározzák, amit minden képnek sugároznia kellene: hogy élvezettel készült és örömet akar okozni másoknak.

 Balla Tibor: Dunaújvárosi hirlap  2006

A galériába belépve a komor tónussal alapozott palettáról egy bájos, mosolygós csillogó tekintetű arc néz le a látogatóra. Egyenes , tiszta gondolkodású ember arca . Mint egy fotóról. Bár tudva , hogy a művész legkedveltebb elfoglaltsága a portréfestés , ezen nincs is csodálkozni való. Aztán kicsit hátrébblépve, rápillantva a paravánokon kiállitott képek összeségére, már érezhetjük, különleges vizuális élmény elött állunk. Annyi stilus , annyi szin, annyi kedves forma.  Mert  Huszár Boglárka nem futott be a különféle művészeti divatirányzatok  zsákutcájába, a puszta szépség , az esztétikum mellett voksolt. Hisz mindannyian megéltünk már efféle élményeket, s szeretnénk is visszaidézni. De neki ez jobban megy. Elénk hozza a hegxvidéki , meredekutcás kis település utcarészletét, már ami látszik a gázlámpás árkád alatt állva. Vagy azt a keserédes hangulatot, ahogy ősszel , a pocsolya vizében tükröződnek a lecsupaszuló ágak, az aranyló köntösbe bújtatott tájban. És ezt más évszakkal, hangulattal is megmutatja.

 És sorolhatnám a Loutrecet idéző nőalaktóla Velencei utcán át a Munkácsyt idéző megfáradt kezekig mindet .   De ezt látni kell!